Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2018.02.26. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!

Három hónapja elérhető az első hazai bankszámla-számlázó integráció, amit a Számlázz.hu és a MagNet Bank együttműködése hozott létre. És ez egyáltalán nem véletlen! Aki velünk számláz, tudja, hogy mindig néhány lépéssel a piac előtt jártunk – de a bankok között nemzetközi viszonylatban is ritkán találni olyan innovatív gondolkodást, korát messze megelőző filozófiát, mint amilyen az autokassza megvalósításában élenjáró partnerünké. Megkérdeztük hát Rostás Attilát, a MagNet Bank igazgatóságának tagját, hogy milyen filozófia irányítja a bankot, milyen irányelvek mentén alakult ki ez a szokatlanul nyitott, innovatív hozzáállás az első magyar közösségi banknál. Az interjúból kiderül az is, hogyan készül a MagNet a 2018-as váltásra, a PSD2-re, ami az egész európai banki piacra máris komoly hatást gyakorol.

Számlázz.hu: Miért fontos a mai magyar banki piacon az automatizáció, a nyílt API felé való elmozdulás? Hogyan válhatott a MagNet Bank ennek egyik előfutárává?

Rostás Attila: Ősidőktől fogva abban hiszünk, hogy az internet elterjedésével a bankok működése is drasztikusan meg fog változni. A világban a hagyományos működési modellek épp a szemünk láttára alakulnak át. Az emberek nagy része, ha vásárolni szeretne valamit, nem a körúton a boltok kirakatát kezdi el nézegetni, hanem az interneten néz utána a dolgoknak, és sokszor ott is vásárolja meg. Ha információra van szükségünk, már nem könyvtárba megyünk kutatni, hanem az interneten keressük meg. A kedvenc újságárus bódém a Kodály Köröndnél már évek óta bezárt, és gyanítom, hogy sok újságárus jutott hasonló sorsra a városban. Miért? Azért, mert az emberek már egyre kevésbé olvasnak újságot. Minek olvasnának újságot, amikor az interneten elérhető minden hír? Nem kell rá másnapig várni, hogy meg lehessen venni és kinyomtatni is teljesen felesleges egy újságot, amikor másnap már ki is dobnánk a szemétbe. Nem pusztán egy technológiai váltás zajlik a világban, hanem egy újabb ipari forradalomnak vagyunk a részesei. Minden át fog alakulni körülöttünk. Ha valakit 1990-ben hibernáltak és felébresztenék 2020-ban, az nagyon meglepődne. Mobiltelefon, internet, jönnek az önvezető elektromos autók.

Fontos, hogy a bankok is észrevegyék ezt a változást. Az ügyfelek teljesen más csatornákon, más módokon szeretnék intézni a pénzügyeiket. Azok, akiknek az életük része lett az internet, akik itt intézik már mindenféle dolgaikat, nem szeretnének egy bankfiókba elmenni, sorszámot húzni, várakozni, ügyet intézni. Ehhez kell alkalmazkodnunk mindenféle téren.
A nyílt API, amikor a bankok megengedik külső fejlesztők számára, hogy a saját rendszerükhöz alkalmazásokat fejlesszenek, a következő logikus lépés. Hiába van most már 20 saját belső fejlesztőnk a netbank rendszerünk folyamatos jobbítására, egyrészt nem győzzük az ötletek megvalósítását, másrészt nem gondolhatunk mindenre, nem érthetünk mi magunk mindenhez. Vannak olyan vállalkozások, akik érzik ezeket a változásokat és nagyon jó ötleteik vannak, hogy az élet egyes területein milyen forradalmi újdonságokat lehetne megvalósítani. Mi nagyon szívesen felajánljuk nekik, hogy kapcsolódjunk egymáshoz.

Sz.hu: Mi mindenben volt és első jelenleg a MagNet Bank?

RA: Szerintem az országban az elsők között gondoltuk azt, hogy az emberek az interneten fogják intézni a jövőben a pénzügyeiket. A példaképünk a 2000-es évek legelején az ebank.com volt, ami egy internetes bank volt Amerikában. Körülbelül 2 milliárd dollárt kezeltek úgy, hogy a bank csak a számítógépen létezett. Nem volt székházuk, fiókjuk, és az öltönyös bankárok helyett szoftverfejlesztőkből állt az egész csapat.

A legelsők között indítottunk internetes banki szolgáltatást. Amikor még mások maximum 100,000 Ft-ig voltak hajlandóak interneten utalásokat befogadni, mi már akkor sem korlátoztuk ezt. Hittünk abban, hogy az általunk kidolgozott technológia sokkal biztonságosabb, mint a hagyományos átutalás. Szerintem kicsit meg is előztük a korunkat. Magyarországon akkor még az emberek nagyon igényelték a bankfiókokat.

Ez mostanra szerintem megváltozott. A nagy újításunk, hogy a fiókoknak új szerepet találunk. Az ügyfeleknek már nem arra van szükségük, hogy leadják az átutalási megbízásukat és betétet kössenek le. Az új időkben a bankfiókok sokkal inkább egy tanácsadási ponttá alakulnak át. Az ügyfelek megnyitják a számlájukat és szeretnék megérteni, utána mi hogyan működik, mit hogyan tudnak interneten intézni. Ennek szellemében benne vagyunk egy fiók átalakítási folyamatban. A Balassi Bálint utcai fiókunk gyakorlatilag átalakult egy kávéházzá. Az ügyfeleinket a kávéházi asztaloknál a laptoppal felszerelt ügyintézők látják el tanácsokkal, segítenek nekik. Az újonnan nyílt székesfehérvári fiókunk pedig közösségi irodaként is működik.

A bankok szerepe szerintem nemcsak technológiailag kell, hogy átalakuljon, hanem a társadalomhoz való kapcsolatuk is meg kell, hogy változzon. A közösségi banki filozófiánkkal próbálunk az emberek pénzügyi tudatosságába is egy új szintet hozni. Ügyfeleink minden évben kapnak egy levelet, amiben elmondjuk, hogy mennyit kerestünk rajta. Ez nagyon egyedülálló a világban. Mindenki a saját banki műveletei által előállt profit 10 százalékáról rendelkezhet, és eldöntheti Közösségi Adományozási Programunkon (KAP) belül, milyen társadalmi szervezet számára ajánljuk fel. Szeretnénk továbbá a betét elhelyező és a hitelt felvevő ügyfeleket is közelebb hozni egymáshoz. Erre is megvannak a megfelelő banki termékeink.

Sz.hu: Milyen más pénzügyi technológiát terveztek integrálni? Van-e bármi olyan változás, ami a 2018-as PSD2 miatt került be a MagNet-rendszerbe?

RA: Hiszünk abban, hogy a jövőben egy korszerű banknak egyre inkább informatikai vállalkozássá kell válnia. Agilis fejlesztési módszerre térünk át éppen. A mai világban egyre kevésbé működik az, hogy 3-5-10 évre előre megtervezzük a jövőt, és utána görcsösen ragaszkodunk a tervhez, akkor is, ha a világ már másfelé tart. A PSD2, illetve az azonnali utalás bevezetése szerintem nagyon jó irány, nagy lehetőségek vannak benne. Úgyhogy nem tudom pontosan mit csinálunk a következő 5 évben, de biztos vagyok benne, hogy nagyon érdekes dolgok fognak előkerülni.

A jelenleg futó projektjeink is ezt tükrözik, ugyanis a Számlázz.hu összekapcsolás után a koin.hu-val fogunk összekapcsolódni. A Koin a nálunk leginkább elterjedt internetes pénzügyi elemző alkalmazás. Segíti az embereket, hogy a pénzük elköltésében sokkal tudatosabbak legyenek. A Koin használói közül azoknak, akiknek MagNet Bankos számlája van, vagy lesz, a jövőben nem kell teljesen kézzel rögzíteniük a tranzakcióikat, hanem azok automatikusan át tudnak kerülni a Koinba. (Ld.: A MagNet Bank ügyfelei a Koin alkalmazásban követhetik nyomon kiadásaikat)

Nagyon hiszünk a banki mobil- alkalmazásban. A fiatalabb korosztály számára már a számítógép helyett egyre inkább a tablet és a mobil telefon az ügyintézés eszköze. Teljesen újratervezzük az egyébként díjnyertes mobil alkalmazásunkat.

Használod már a MagNettel közös innovációnkat, az autokasszát?
Eleve: számlakibocsátó fiókod van már?
Regisztrálj most!

Regisztrálok