Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2020.03.31. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!

Az Önadózó decemberi cikke szerint egyelőre csak részletekben digitalizáltak a kis-, és középvállalatok, hiszen

„Az e-számlázó programok használata jelentősen elterjedt a kkv-k körében, azonban ezeket ritkán alkalmazzák együtt a készletnyilvántartó rendszerekkel.”

Az „e-számlázó programok” kifejezést látva itt az ideje, hogy tisztába tegyünk néhány számlakibocsátással kapcsolatos alapfogalmat.

E-számla: más néven elektronikus számla. Olyan számla, amit számlázóprogrammal bocsátottak ki, és a vevő is elektronikus úton fogadta be. Nem kell kinyomtatni, hanem pont ellenkezőleg: csak digitálisan, fájl formájában minősül számviteli bizonylatnak. Magyarországon digitális aláírással kell ellátni. Olvass el Mindent az e-számláról

Kéziszámla: nyomdai úton előállított számla, amelyet kézzel (golyóstollal) töltenek ki adatokkal. Ma már nagyon ritkán használunk ilyesmit. (Olvass el mindent a kéziszámláról. De inkább ne is…)

Számlázóprogram: papír alapú számla vagy elektronikus számla kibocsátására alkalmas program. Lehet saját számítógépre telepített, vagy „felhő alapú”, azaz böngészőből használható (mint pl. a GMail levelezője).

Online pénztárgép: papír alapú nyugta kibocsátására alkalmas céleszköz. NAV engedélyköteles. Közvetlen összeköttetésben áll a NAV rendszerével, tehát azonnal „beküldi” a nyugta adatait a NAV-nak. A vállalkozások jelentős része nyugtát csak online pénztárgéppel adhat.

Online számlázó: papír alapú vagy elektronikus számla (e-számla) kibocsátására alkalmas olyan program, amelyet nem kell a saját számítógépre telepíteni. Az interneten keresztül, böngészőből használható. Próbáld ki most az online számlázást!

Számlázóprogramok „onlájnosítása”: 2017. július 1-től – a pénztárgépekhez hasonlóan – a számlázóprogramokat is be kell kötni a NAV-hoz. Ez azt jelenti, hogy július elsejével számlát kibocsátani csak olyan számlázóprogrammal lehet, amely a számlák adatait közvetlenül továbbítja a NAV szerverei felé (interneten keresztül).

Mindezekből mi a tanulság?

1. Minden számlázóprogram elektronikus. Mechanikus gépeken programok nem futtathatók. 🙂

2. Számlázóprogrammal ki lehet bocsátani papír alapú számlát is és elektronikus számlát is. Viszont a számlázóprogramok nagyrésze nem képes e-számla kibocsátására.

3. Egy számla nem attól lesz e-számla, hogy számítógépes programmal bocsátották ki. Hiszen számlázóprogrammal papír alapú számla is kibocsátható, sőt: jelenleg még kibocsátott számlák túlnyomó többsége papír alapú számla.

4. Online számlázó = felhő alapú számlázó. Zavart okoz ugyan a számlázóprogramok „onlájnosítása”, de ne feledjük el: 2017. július 1-től minden számlázóprogram „onlájnosítva” lesz, hiszen csak a NAV-hoz bekötött számlázószoftverekkel lehet számlát kibocsátani. Az online számlázó kifejezés továbbra is a telepítés nélküli, böngészőből használható számlázóprogramokat jelöli.

5. Érdemes lehet rendet tenni a többiek fejében is. Küldd tovább ezt a cikket azoknak az ismerőseidnek, akik számlázóváltáson gondolkodnak, vagy egyszerűen csak érintettek a számlakibocsátás miatt.

Tudtad, hogy nálunk az e-számla mindössze 6 Ft/db?
Tudtad, hogy a regisztráció ingyenes?
Tudtad, hogy most azonnal te is e-számlázhatsz?

KIPRÓBÁLOM MOST

„Valójában én egy cuki vöröspanda vagyok!” (Wikipedia)