Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2020.03.31. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!

Tegnap este egy igazán jó hangulatú beszélgetésen vettem részt az Online Katapult stúdiójában. A beszélgetést élőben közvetítették az Online Katapult Facebook oldalán, volt tehát az egészben egy pici tévé-hangulat. A lényeg azonban az, hogy elég jól „működött a kémia”, sőt, nem csak a stúdión belül voltunk egy hullámhosszon, de valahogyan a nézőkkel is. Emiatt az egyórás műsor végig színvonalas és érdekfeszítő lett, ami a számlázás száraz témakörét tekintve – szerintem – szép teljesítmény.

A műsor elején végigszaladtunk a Számlázz.hu rövid történetén. Az indulás 2005-ben, közel ezer vállalkozás 5 év alatt, majd a „katapult”: hogyan kapcsoltunk hiperűrsebességre az elmúlt 6 év alatt, hogyan értük el a jelenlegi 34 974 vállalkozást és a közel 15 millió kibocsátott számlát.

Aztán persze végigmentünk az összes előnyön, amit a Számlázz.hu nyújthat egy vállalkozónak, aki a viharos magyar tengeren próbálja egyenesben tartani a hajóját.

Az adás után Zsolt (a műsorvezető) megkérdezte tőlem, mennyit készültem a beszélgetésre. Hetykén vetettem oda: pár órát. Aztán elbúcsúztunk, és a lépcsőházban lefelé ballagva arra gondoltam, hogy nem mondtam teljesen igazat. Erre a beszélgetésre 11 évet készültem.

Hiszen a műsorban benne volt mindaz a tapasztalat, munka, verejték, vidámság és katarzis, amit a Számlázz.hu-nál átéltünk az elmúlt 11 év alatt. Mert az út a fontos, nem pedig a megérkezés 🙂

Regisztrálj magadnak saját ingyenes számlakibocsátó fiókot, akár most azonnal!
Regisztrálok