Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2020.01.31. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!

Mondtuk már, hogy 20.000 regisztrált felhasználója van a Számlázz.hu-nak? 🙂 2015. május 27-én egyszercsak átléptük a bűvös húszezret, amit többféle módon is ünneplünk…

Egyrészt nem győzzük köszönni nektek, hogy velünk vagytok, hogy használjátok a rendszert, és hogy visszajelzéseitekkel segítitek a folyamatos továbbfejlesztést. Rengeteg fícsör úgy került bele a rendszerbe – például a bankkártyás fizetés is ilyen volt – hogy valakinek közületek egyszerűen szüksége volt rá.

Ezért lett az ünnepségsorozat része a Ti bemutatásotok – a húsz Számlázz.hu-s vállalkozásról szóló poszt-sorozat első, második, és negyedik részét is olvassátok el!

… másrészt nem maradhatott ki az ünneplésből kedvenc tortánk (ismételt) megkóstolása sem, a fent megcsodálható triplacsokis költemény már anno az ötmilliomodik kiállított számla napján is nagyon mély hatást tett ránk… 🙂

Jöjjön tehát a következő öt Számlázz-hu-s, akiknek történetét, gondolatait, a bizniszhez való hozzáállását legjobb, ha mindannyian megismeritek.

11. Ahova rendszeresen visszajársz: Harisnyadiszkont

Mit szoktál csinálni a gonosz zoknimanó által hátrahagyott maradék félpár zoknikkal? És azokkal, amiken csak egy kis liki-luki található, szinte egyben van, de 95%-ra csappant állapotában már nem vennéd fel többet? Még mindig lehet belőle újrahasznosított szigetelőanyag, ha a Zokni Csereprogramban második életet szavazol neki. Eddig több mint 7000 család több mint egy tonna (!) zokniját hasznosítottak újra ilyen módon, a Harisnyadiszkont szervezésében. Biztos, hogy ismered őket is: a szegedi webshop híreit csak a FB-on közel hetvenezren követik, hozzávetőleg 500 (!) különböző fehérneműmárkát forgalmaz, és 2013-ban, és 2014-ben is (V. és IV. helyezés) az Év Internetes Kereskedőjének választották.
Talán nem véletlen, hogy a legnépszerűbb hazai online fehérnemű-kereskedés szintén minket választott.

12. Úton az egyensúly felé: SlowBudapest

“Azért rohanunk, hogy ne maradjunk le a fontos dolgokról, vagy azért maradunk le a fontos dolgokról, mert rohanunk?” – teszi fel a modern társadalom alapkérdését a Slow Budapest mozgalom.
Csak címszavakban, mivel foglalkoznak ők: alternatívák a lassabb, nyugodtabb életre, gyakorlati tanácsok a lassításhoz, tudatosabb, kiegyensúlyozottabb életmód, kommunikációs és művészeti projektek, termelői piac térkép, séták, Slow@Work a munkahelyi kiegyensúlyozottságért növeléséért, fotósorozat az ajándékozott idő fontosságáról, anti-határidőnapló. Multitasking helyett unitasking, bambulás, csend az autóban. Lehet, hogy ezek a fogalmak távoli vágyálomnak tűnnek, sokaknak már egy-egy elem magától is eszébe jutott, csak talán nem volt lehetősége az eredményekig is eljutni – ami biztos, hogy a Slow Budapest nagyon fontos munkát végez a XXI. századi “rohanó világunk” balanszírozására. Bár az kicsit furcsa, hogy a legegyszerűbb és leggyorsabb számlázási megoldást választották…:)

13. E-kereskedelmi csomópont: Szek.org

Zseniális infografika segít elveszni, és újra előbukkanni a hazai e-kereskedelem gigászi számai közül.
A Google alapításának évében (!), 2003-ban, amikor a hazai web még jócskán tipegően járt, az első Elektronikus Kereskedelem Konferencia megelőlegezte a Szek.org (Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért) 2005-ös alapítását  Újabb három évvel később, 2008-ban az iwiw 4 millió felhasználót, a teljes világháló 1,5 milliárd felhasználót, a hazai e-ker pedig 63 milliárdos éves forgalmat tudhatott magáénak… Ezek a számok azóta is folyamatosan nőnek, a Szek.org azóta is a hazai e-kereskedelem legfontosabb csomópontja: szakmai ismeretterjesztés, információs csomópont, kapcsolatrendszer, érdekvédelem, mára cca. 250 tag, akik a hazai web-kereskedelem történetének és jelenének meghatározó szereplői – a legtöbben közülük egyébként szintén velünk számláznak, de a Szek.org az elsők között választotta a Számlázz.hu-t.

14. Akik újraírták az ajándékozás fogalmát: Nagynap.hu

Vezess Lamborhinit, focizz buborékban, próbáld ki a szabadesést, vagy repkedj Budapest felett – ha mázlid van, és valaki a szeretteid közül a NagyNap ajándékaiból választ a következő szülinapodra, emlékezetes ünnepre számíthatsz. A NagyNap küldetése éppen erről szól: a megajándékozott, és az ajándékozó – akár közös – élménye mindkettejüknek felejthetetlen marad, miközben teljesen valószínűtlen kalandokon mentek keresztül.
Különösen nagy segítség azokban a helyzetekben, amikor az utolsó pillanatban jut eszünkbe az ajándékozás: szűrünk a keresővel, kiválasztjuk az ideálisat, kifizetjük online, és máris az email-fiókunkban találjuk az átadásra kész ajándékot. Ez a szolgáltatás webáruház-jellegű számlázási metodikát kíván, amit a NagyNap esetében is tökéletesen integrált módon működik.

15. A kontinens kétszeres legjobbja: Sziget.hu

Magyarország egyik legfontosabb export-termékéről beszélünk: az idén huszonharmadik (!) alkalommal megrendezett kulturális fesztivál már kétszer nyerte el a kontinens legjobb fesztiválja címet, a bérletesek 90%-a külföldről érkezik, és a Sziget ideje alatt épp háromszor annyi turista jön hozzánk, mint a szintén turistacsalogató Forma-1-idején (index.hu). Az, hogy a Sziget.hu is megérkezett Számlázz.hu felhasználói közé, számunkra is mérföldkövet jelentett. Hasonló nagyságrendű számlaforgalmat más ügyfelünk is bonyolít, főleg karácsonyi webáruház-csúcsforgalomban, de a Sziget azért mégiscsak a Sziget.:) A gyakorlatilag 100%-os ismertséggel rendelkező márka, de tulajdonképpen bármilyen vállalkozás, amelyik ekkora közönséget szolgál ki, mindig nagyon alaposan felméri a piacot, mielőtt szolgáltatót választ. Ebben az esetben sem volt ez másként, és örülünk, hogy a Számlázz.hu a tavaly 400 ezer látogatót számláló nemzetközi fesztivál igényeinek is megfelel.

Tudtad, hogy nálunk az e-számla mindössze 6 Ft/db?
Tudtad, hogy a regisztráció ingyenes?
Tudtad, hogy most azonnal te is e-számlázhatsz?

KIPRÓBÁLOM MOST