Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2019.12.30. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!

2013 utolsó napján tekintsünk vissza azokra a mérföldkövekre, amelyeket a Számlázz.hu ért el először.

1. Az első online számlázóprogram

2005 nyarán indult el az a projekt, amelynek eredményeképpen 2005 augusztus 11-n 12 óra 8 perckor megtörtént az első számlakibocsátás.

2. Az első KKV-k részére elérhető e-számla szolgáltató

Akkor, amikor a jogi szabályozás ingoványosságához képest a tavaszi szél vizével elárasztott hortobágyi sík autópályának minősül, nos tehát a hajnalok hajnalán tette elérhetővé a Számlázz.hu bármely kis-, és középvállalkozás részére az elektronikus számlakibocsátás lehetőségét. Az első e-számla kibocsátásának pontos dátuma: 2010 március 10, 9 óra 35 perc.

3. MasterCard Mobile fizetési szolgáltatás

2013. május 9-n, a SzEK.org tavaszi konferenciáján jelentettük be innovatív szolgáltatásunkat, amely lehetővé teszi számlakibocsátók részére a bankkártyás fizetés ingyenes bevezetését. A Számlázz.hu itt kétszeresen is kitűzhette az elsők (képzeletbeli) lobogóját. Nem csak elsőként kínáltunk fizetési szolgáltatást ügyfeleink (a számlakibocsátók) részére, de Magyarországon ekkor még csak a Számlázz.hu segítségével volt elérhető egy kis-, és középvállalat számára a mobil/okostelefonos fizetésnek ez a módja.

4. Valódi online fizetési szolgáltatás a PayU rendszerén keresztül

Ez már idei (2013-as) történet, de szintén egyedülálló a magyar online szolgáltatók, és online fizetési megoldások között. November 12-n indítottuk el a PayU Hungary Kft-vel kötött stratégiai megállapodásunk gyümölcsét: valódi online fizetési szolgáltatást mindenkinek! Ez azt jelenti, hogy bármely számlakibocsátó vállalkozás lehetővé teheti vevői részére az internetes felületen történő bankkártyás és/vagy átutalásos fizetést. És ami a legtutibb: a szerződéskötéshez nem kell felállni a fotelből – minden online módon, a Számlázz.hu felületén keresztül történik.

5. Tízezer regisztrált számlakibocsátó fiók

2013 december 30-n regisztrált rendszerünkben a tízezredik vállalkozás. A Számlázz.hu az első vállalkozás a magyar internet történetében, amelyik számlázóprogramként ötszámjegyű cég bizalmát élvezheti.

Adódik a kérdés: hogyan tovább? Bevalljuk őszintén: fogalmunk sincs. Persze csak tréfálunk 🙂, hiszen fejlesztési ütemtervünk lefedi a teljes 2014-es évet. Ha sikerül tartanunk (és miért ne sikerülne), akkor egy év múlva veletek ugyanitt beszéljük majd át a hatodik „első” innovációnkat.

De most, az óév utolsó napja legyen a pihenésé és a felhőtlen szórakozásé.

Számlákban gazdag, sikeres 2014-et mindannyiunknak!